Értékmegőrzés az irodában is:
06-70-237-74-71 vagy 06-30-827-33-60


Számos zárrendszerről informálódtunk már a cikkeinkben, mégis sokszor előfordul az munkahelyen, hogy valami halaszthatatlan dolgunk akad és pár percre ki kell szaladnunk az irodából és abból a pár percből mégsem annyi lesz. Ilyenkor ugye mindig zárni és nyitni kéne az ajtót, de az macerás, mindig kutatni kéne a kulcs, vagy a kártya után és nincs kedvünk ilyesmivel bajlódni. A munkahelyi értékeket, adatokat azonban szintúgy meg kell óvnunk, mert hihetetlen, de mindennek lába kél ha nem figyelünk oda. Biztonsági zárcsere megóvja az értékeit.



ajtonyitas A beléptető rendszerek egyik sőt, talán a legegyszerűbb formájáról fogunk most többet megtudni. Ehhez nem kell ugyanis sem kulcs, sem kártya, sem pedig a hálózatból megoldani az áramforrást. Csupán annyi a dolgunk, hogy 4-6 számjegyből álló kódunkat megjegyezzük és már nyithatjuk is az ajtót. De vajon miről is ködösítek itt?



Elektronikus biztonsági kilincs

Ez egy kilincs garnitúra, mely a szinte mindegyik Euro profilból készült zárszerkezethez alkalmazható és 35-80 mm-es szélességgel rendelkező ajtókhoz is fel lehet szerelni. Működési elve igen egyszerű, hiszen általában a legegyszerűbb dolgok a leghatékonyabbak. Tulajdonképpen annyi a lényege, hogy zárt állapotában a kilincs meggátolja a zárnyelv behúzódását, így a kilincset hiába nyomjuk le csak üresen jár, nem tudjuk vele kinyitni az ajtót. A helyes kód megadása után ez a blokkolási rendszer feloldódik és a zárnyelv már be tud húzódni, így mi is bejuthatunk az irodába.



Ez az ügyes megoldás tulajdonképpen helyettesíthet egy egész beléptető zárrendszert.

Ebbe a kis szerkezetbe 9 különböző felhasználót tudunk rögzíteni, a törlésnél pedig egyesével is lehet törölni anélkül, hogy bezavarnánk a többi felhasználóba. A kilincs el van látva egyetlen adminisztrátorkóddal, mellyel a programozásokat lehet kieszközölni, így könnyedén lehet új felhasználókat rögzíteni vagy törölni. Azt is be lehet még állítani, hogy a zárási mód automatikus vagy manuális legyen, ami röviden és tömören annyit tesz, hogy minden egyes ajtócsukás után magától záródjon be az ajtó és blokkolja a zárnyelvet, vagy csak akkor, ha a kilincsen lévő zárási gombot megnyomjuk.

Ezzel az okos kis szerkezettel tehát elejét vehetjük annak, hogy az irodánkban bárminek is lába kéljen, vagy az esetleges ötleteink, melyeket épp a főnökünk elé akartunk tárni, egy kollégánk szájából hangozzon el.

Számos zárat és zárrendszer t találhatunk már a piacon, érdemes tehát utánanézni, hogy mit és milyen áron kaphatunk, továbbá hogy tulajdonképpen mire is lenne szükségünk, mit várunk el a vásárolni kívánt zártól.

Gyors segítség záras problémákban!

06-70-237-74-71 vagy 06-30-827-33-60

Ajtónyitás | Zárbetét | Zárszervíz | A Zárak nem várnak! | Zárszerelés budapest | Zárcsere | Zárszerelés | Zár | Blog